HTML

Gazdaság

reklám

Friss topikok

Linkblog

Zuhan az OTP, esik a forint

2009.02.18. 16:33 méz

A BUX szerdán ötéves mélypontjánál járt, az értékét főleg az OTP húzta el. A délelőtt folyamán az euró árfolyama is közelített a 310 forintos árhoz, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök eközben a forintpiaci intervenció "nem megszokott" módszereiről egyeztetett.
 
"Nem konvencionális" módszerekkel is megvédhetjük a forintot; a lehetséges megoldásokról egyeztetett a magyar jegybankelnökkel és a pénzügyminiszterrel Gyurcsány Ferenc. Erről a kormányfő szerda reggel egy, a külföldi újságíróknak tartott tájékoztatón beszélt - írja a portfolio.hu.
További részleteket, konkrétumokat nem árult el a témáról Gyurcsány. A forint egyelőre érdemben nem reagált a miniszterelnök negyed 10 körül elhangzott jelzésére (erősödés), sőt azóta a régiós devizák újbóli gyengülésével párhuzamosan a forint is veszített értékéből.
A forint ugyan nem sokkal tíz óra után kicsit erősödni kezdett, fél 12-kor 307,7 forintba került egy euró a bankközi devizapiacon, míg a dollár 244,6 forintba.
A BUX eközben elérte ötéves mélypontját, és a nap folyamán a 10 600 pontos érték alá zuhant. Értékét főleg az OTP árfolyama húzza, amely jelenleg 8 százalékos mínuszban van a keddi záró árához képest, a papírok 1 882 forintba kerülnek.

2 komment

Tombol a válság - vészesen szegényednek az orosz milliárdosok

2009.02.14. 12:05 méz

Nagy a visszaesés az orosz dollármilliárdosoknál is: a Finans című orosz lap szerint a számuk 2007-ben még 101 volt, 2008-ban már csak 49.

 
A tíz leggazdagabb orosznak 2008 elején még 221 milliárd dollárnyi vagyona volt, egy évre rá már mindössze 75,9 milliárdnyi lehet. 

Oleg Deripaska, az "alumínium-király" vezeti a listát 40 milliárd dolláros vagyonnal, de a nyersanyagárak összeomlása miatt 30 milliárd dollárnyi adósság is van a vállán.

A Finans szerint a nyersanyagárak további süllyedése még több orosz milliárdost temethet be adósságokkal. Nyersanyagban (fém) "utazik" Roman Abramovics, a Chelsea brit labdarúgóklub tulajdonosa is, a lista második helyezettje. A pénzügyi gondok a 2008-ban 23 milliárd dollárosra becsült vagyonát zsugorítják. 
Az ő vagyonához közelivel rendelkezett a milliárdoslista 3-7. helyezettje. 

Az egyik legnagyobb orosz magánholding, az Alfa csoport is részben nyersanyagokkal foglalkozik, de a sok lábon álló pénzügyi-ipari-kereskedelmi konglomerátum a legfrissebb milliárdos lista tízes élmezőnyébe két résztvevőt is "delegált". 

Ebbe az élmezőnybe tavaly legkevesebb 15 milliárd dollárral lehetett bekerülni. Most már elég 4 és fél milliárd dollárral bírni ehhez - írja a sajtó. 

A leggazdagabb orosz közölte: bízik országa fellendülésben.
 
Gin Palaces of The Rich & Famous-Monaco,  by ROBERTFROST1960.

Szólj hozzá!

60 milliárdot vonnak el a tárcáktól

2009.02.12. 19:44 méz

A minisztériumok idei működési költségeiből 60 milliárd forintot zárol a kormány - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő a kabinet vasárnapi soron kívüli ülését követően. MTI hír, kommentár nélkül.

A vártnál rosszabb makrogazdasági mutatók miatt a büdzsében 200 milliárd forintos hiány keletkezett, ám a kabinet nem kívánja az idénre tervezett 2,6 százalékos hiánycélt feladni, ezért az állami kiadásokat csökkenti. A minisztériumok 60 milliárd forintot spórolnak meg, de "nem fűnyíróelven". A jövő heti kormányülésre készítik el tételes vállalási listájukat - jelezte.
A fennmaradó 140 milliárd forint megtakarításáról a jövő vasárnapi ülésén dönt a kormány. A jövő héten dönt a kabinet a középtávú, a válságot érdemben kezelő, a gazdaságot dinamizáló intézkedéscsomagról is - közölte Daróczi Dávid. Hozzátette: ebben az adó- és járulék-, a foglalkoztatási és a szociális rendszer átfogó átalakítása szerepel. Az e csomagról szóló egyeztetésekről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Veres János pénzügyminiszter adott tájékoztatást a kormánytagoknak.
A kormány egyik legfontosabb feladata a válság kapcsán az emberek tájékoztatása az őket védő, segítő intézkedésekről - mondta a kormányszóvivő, kiemelve: többen nem értesültek arról, hogy mindenki, akinek a családját érintette a válság, így például a szüleit e miatt elbocsátották a munkahelyükről, magasabb összegű diákhitelre tarthat igényt.
Daróczi Dávid közölte: a kormányon belül arról folyik a gondolkozás, hogy miként lehetne gyorsítani az állam és a vállalkozások közötti információáramlást, mert a közvetítő rendszer, a kereskedelmi bankok, szervezetek a vártnál lassabban működnek.
(MTI)

Szólj hozzá!

A szlovákoknak már az euró sem elég jó?

2009.02.12. 12:59 méz

Északi szomszédaink már több mint negyven napja használják a közös európai fizetőeszközt, az átállás azonban nem megy zökkenőmentesen. Nem csak a pénznem írásmódjával vannak gondok, de az illetékesek már az érméken is változtatnának.

Egy nemrég készült felmérés szerint a szlovákok 47 százaléka számára jelent valamilyen problémát az euróval történő fizetés. A legtöbb gondot a sok a aprópénz okozza: az 1 és 2 eurócentesek használata a tapasztalatok szerint nagyon megnehezíti a fizetést.

Éppen ezért várhatóan Szlovákia fontolóra veszi, hogy használja-e a legkisebb érméket, Robert Fico kormányfő már tárgyalt is erről a Szlovák Bankszövetséggel. A kormány és a bankok is vizsgálják, hogy a kereskedőknek és a fogyasztóknak egyaránt nyűgös egy- és kétcentes érmék használatával kapcsolatban milyen intézkedéseket hoztak eddig az uniós pénzt használó többi országban. A parlament pénzügyi bizottsága pedig a napokban úgy döntött: eltörlik az eurócentek átvételéért felszámolt illetéket.

Ahogy az várható volt, az euróbevezetés általános áremelkedés is együtt járt. Ugyan a bolti termékeknél az árak csak kis mértékben emelkedtek - egy felmérés szerint a termékek kevesebb, mint fele drágult csak - a szolgáltatásoknál ez az arány jóval magasabb. Főleg az éttermek, a fodrászatok és a szépségszalonok emelik áraikat, esetenként akár 50 százalékkal is. Az árkommandók folyamatosan figyelik a boltok polcait, de úgy tűnik, a szolgáltatásokra eddig nem fordítottak kellő figyelmet.

Szomszédaink életét nehezíti a bankjegyhamisítások szaporodása is. Már január első napjaiban - azaz néhány nappal a az euróbevezetés után - találtak hamis pénzeket, azóta pedig a sajtó szinte napról-napra jelenti a hamisítási ügyeket. A lakosságnak is idő kell ahhoz, hogy megismerje a bankjegyeket, így a fizetőeszköz bevezetése utáni első hetekben sokan könnyen a csalások áldozatává válhattak.

A legkülönösebb problémát azonban a helyesírás jelenti. Nem teljesen egyértelmű ugyanis, hogy kis-vagy nagy kezdőbetűvel kell-e írni az pénznem nevét, ráadásul a szlovákok és a magyar nemzetiség írásmódja is különbözik. Hivatalosan a szlovák kormányzat az euro írásmódot használja, míg a felvidéki magyarok számára az ékezetes, euró írásmód az elfogadott. Ugyanakkor sok helyen használják az Euro és az EURO írásmódot is, a szóösszetételek pedig csak tovább bonyolítják a helyzetet.

Money by gianfra80.




 

Szólj hozzá!

A cégautóadó új szabályai

2009.02.12. 11:16 méz

Új adókötelezettség terheli a vállalkozásokat február 1-je óta: a cégautóadót minden, nem magánszemély tulajdonában lévő személygépkocsi után meg kell fizetni, de adókötelesek azok a járművek is, amelyek magánszemély tulajdonában vannak és utánuk költséget számolnak el. Az adót – fő szabály szerint – a személygépkocsi tulajdonosa fizeti, míg ha a járműnek több tulajdonosa van, akkor azok a tulajdoni hányaduk arányában minősülnek adóalanynak.
Miközben a társas vállalkozások – az evások is – kivétel nélkül adóalanynak minősülnek, a magánszemélyek esetében érdemes alaposan utánajárni: valóban be kell-e fizetni az új terhet. A magánszemély tulajdonában lévő személygépkocsi ugyanis csak akkor adóköteles, ha a járművel kapcsolatos kiadásokat tételes költségelszámolás formájában érvényesítik, vagy ha értékcsökkenési leírást vagy ráfordítást számolnak el. Nem vezet tehát adókötelezettség keletkezéséhez az, ha a magánszemély kizárólag kiküldetési rendelvény alapján, vagy kizárólag munkába járás címén kap költségtérítést. Nem tartozik az adó hatálya alá a személygépkocsi akkor sem, ha a tulajdonos egyéni vállalkozóként az átalányadózást, az eva szerinti adózást, vagy fizető-vendéglátó tevékenységére a tételes átalányadózást választotta, és a gépkocsi után senki sem számolt el költséget. Ez az evás egyéni vállalkozók esetében nem meglepő, hiszen ők – az adónem lényegéből adódóan – amúgy sem számolhatnak el költséget. Nem kell adót fizetni a magánszemély által pénzügyi lízingbe vett személygépkocsi után sem akkor, ha nem számolnak el költséget utána, nem minősül ugyanakkor a személygépkocsival kapcsolatos költségnek az, amikor a lízingelő társaság a lízingbe adás műveletére számol el bizonyos összeget.
Fontos ugyanakkor megjegyezni: az adót a külföldi rendszámmal ellátott személygépkocsik után is meg kell fizetni, természetesen csak akkor, ha a gépjármű után Magyarországon költséget számoltak el. Kedvező lehetőség azonban, hogy a cégautóadóból a gépjárműadót le lehet vonni, igaz, csak abban az esetben, ha utóbbi terhet határidőre megfizették.
Az új, vagyoni típusú cégautóadót önadózás keretében minden negyedévben, a negyedévet követő hónap 20-ig kell megállapítani és befizetni.

Szólj hozzá!

Az orosz államé a Malév

2009.02.11. 15:03 méz

Az orosz államé a Malév

Anatolij Ballo, az orosz állami Vnyesekonombank alelnöke lett a Malév Zrt. igazgatóságának új elnöke a Malév Zrt. a január 27-re összehívott, kedden folytatódott rendkívüli közgyűlését követő igazgatósági ülés döntése alapján - közölte a Malév.
 

A közlemény szerint a Vnyesekonombank alelnökét azt követően választották meg, hogy lemondott eddigi felügyelőbizottsági tagságáról, és a közgyűlés döntése értelmében az Igazgatóság tagja lett. Ugyancsak az Igazgatóság tagja lett Alekszandr Tihomirov, a Vnyesekonombank munkatársa, aki húsz éve dolgozik a magyar-orosz gazdasági és pénzügyi kapcsolatok területén.
 


A Közgyűlés tudomásul vette és elfogadta, hogy Leonov Péter kedden lemondott igazgatósági tagságáról, és közös megegyezéssel távozik a Malév vezérigazgatói pozíciójából. 


A közlemény szerint a légitársaság vezetését átmenetileg Fehérváry Géza üzemeltetési vezérigazgató-helyettes látja el. Emellett társaság előrehaladott tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy a cég egy széles iparági tapasztalatokkal rendelkező új vezérigazgatót tudjon kinevezni.
 

A Malév Zrt. tőkerendezésének első lépéseként a közgyűlés döntött a légitársaság alaptőkéjének 360 millió forintra csökkentéséről. Az alaptőke emeléséről a főtulajdonos AirBridge Zrt. még nem terjesztett elő javaslatot, mert tulajdonosi szerkezetének átalakítása - a tőkeemelésben résztvevő új befektető(k) bevonása - még nem fejeződött be - áll a közleményben.
 

A folyamat lezárultával - akár a március 3-ra összehívott következő rendkívüli közgyűlést megelőzően is - a Vnyesekonombank készen áll a Malévnak az AirBridge Zrt.-n keresztül történő további finanszírozására - tartalmazza a közlemény.

Szólj hozzá!

Vége a 13. havi nyugdíjnak

2009.02.07. 22:55 méz

Egybehangzó lapértesülések szerint már a kormány előtt az adó-, a szociális és a foglalkoztatási rendszer átalakításáról szóló javaslat. Erről várhatóan vasárnapi soron kívüli ülésén tárgyal a kabinet.
 
Csakúgy mint két napja a Magyar Nemzet, most a kormányközeli Népszabadság is azt írja: jövőre megszüntetnék a 13. havi nyugdíjat, úgy, hogy a juttatást 2010-től beépítenék a nyugdíjakba, az utána belépőknek pedig már nem járna.
Változatlanul tervezik a most alanyi jogon járó gyed, rászorultsági alapúvá tételét. Valamint az is, hogy az idén még kismértékben emelkedő és bruttósítandó családi pótlékot befagyasztanák.
Napirenden van az adókedvezmények többségének megszüntetése is. Korábbi hírek szerint a kormány az áfa és a jövedéki adó emeléséből, illetve egy egységesített vagyonadó bevételéből fedezné az esetleges tb és személyijövedelemadó-csökkentést.

Szólj hozzá!

Díjazza sarcolóit az APEH

2009.02.07. 22:52 méz

Tavaly 16,7 milliárd forintot osztott szét prémiumként munkatársai között az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).
 
Ebből az összegből az adóhatóság valamennyi alkalmazottja kapott. A hivatalnál 2008-ban 15 600-an dolgoztak, vagyis nekik átlagban fejenként több mint egymillió forint jutalom járt. Összehasonlításként a statisztikai hivatal adatai szerint az elmúlt esztendő januárja és novembere között hazánkban a versenyszféra alkalmazottainak havi nettó átlagkeresete 118 ezer forint volt, míg a költségvetési szerveknél dolgozók egy hónapban átlagosan 130 ezer forintot vittek haza.
 
(Forrás: kurucinfo)

Szólj hozzá!

Orosz ajándék: olcsóbban kapunk gázt

2009.02.07. 22:46 méz

Tavasz, nyár, ősz - a telet egyelőre senki se említette. A Gazprom illetékesének korábbi közlése szerint áprilistól olcsóbban szállítja a gázt az orosz monopólium Európának. Az energiaügyi miniszter szerint az alacsonyabb beszerzési ár júliustól jelentkezhet a lakossági tarifában. A nagykereskedő - piaci alapon - októberi időpontot valószínűsített. Az ok a forint mélyrepülése a nemzetközi devizákkal szemben.
Jó hírrel debütált tavaly november végén az új energiaügyi miniszter. Molnár Csaba bejelenthette, hogy januártól nem drágul a lakossági gáz. A tárcavezető még kétszer ismételheti meg mondandóját, először márciusban, majd júniusban, miközben az energiapiac alakulása árcsökkentést indokolna.
Csökken az átlagár
A Reuters brit hírügynökség beszámolója szerint a Gazprom a tavalyi 409-ről 280 dollárra viszi le az európai átlagárat. A 30 százalékos árcsökkentés az olajárzuhanás késleltetett következménye.
Az orosz monopólium vezérigazgatója a tarifacsökkentés lehetséges időpontjaként az áprilissal kezdődő második negyedévet jelölte meg, amikor január végén Budapesten tárgyalt. Az energiaügyi miniszter későbbi dátumot említett a napokban. Az importőr nagykereskedő még későbbi időpontot valószínűsít, miután a gáz ára az olaj világpiaci ára mellett a dollár és a forint árfolyamának alakulásától függ. A beszerzési árat az adott számlázási napon érvényes jegybanki árfolyam határozza meg.
„A földgáz ára a kőolaj árához van kötve, azt követi 9 hónapos késéssel, tavaly év végén jelentősen csökkent a kőolaj ára így várható, hogy idén év közepén ez érezhető lesz a földgáz árában is. Ugyanakkor a dollár az utóbbi időben jelentősen erősödött objektíve is, pláne a forinttal szemben így ez a gázár csökkenés vagy földgáz beszerzési árának csökkenése talán az idei év végén, tehát az utolsó negyedévben lesz érezhető a hazai gázárakban.” – nyilatkozta Kutas István, az E.ON szóvivője.
Magyarország az európai átlagárnál többet, 550 és 450 dollár közötti összeget fizetett ezer köbméter tüzelőanyagért a Gazpromnak az elmúlt egy évben. Az idei tarifa 320-330 dollár körül alakulhat, ha a 30 százalékos árcsökkentés Magyarország esetében is érvényes.

Szólj hozzá!

Megintették a Hochtief-Budapest Airport vezetését

2009.02.06. 17:51 méz

A munkajogi és biztonsági szabályok feltétlen tiszteletben tartására, az eddigieknél előremutatóbb tárgyalásokra szólította fel a reptér menedzsmentjét az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) Civil Légiközlekedési Tagozata budapesti konferenciája. A szervezet mindkét fél számára elfogadható, független mediátor bevonását javasolja, egyúttal az Európai Bizottsághoz fordul a biztonsági aggályok ügyében.
 

Az ETF Civil Légiközlekedési Tagozata Budapestre hozta elnökségi ülését, és tegnap szolidaritási konferenciát is tartott a fővárosban, kifejezve a reptéren sztrájkot hirdetett szakszervezetekkel vállalat teljes szolidaritását.

A késő estig húzódó konferencia megállapította, hogy a helyzet Ferihegyen rendkívül súlyossá vált, a munkaügyi párbeszédet bizalmatlanság teszi csaknem lehetetlenné. Az ETF álláspontja szerint a dolgozók zaklatásáért, az elbocsátásokért, és a munkaügyi konfliktus helytelen kezeléséért felelősség terheli a reptérben 37,5%-os tulajdonrésszel rendelkező német Hochtiefet, és a részvények negyedét plusz egy szavazatot birtokló Magyar Államot. A konferencia elismerte a decemberben alkalmazott sztrájktörők okozta biztonsági kockázatokat.

Az ETF arra kéri a Budapest Airportot és tulajdonosait, a Hochtiefet és a Magyar Államot, hogy folytassák az egyeztetéseket, és dolgozzanak ki új kollektív szerződést, amely figyelembe veszi a munkavállalók szempontjait, tisztességes béreket és munkakörülményeket biztosít.

A szociális párbeszéd megerősítése érdekében a konferencia felszólítja az ETF vezetését, hogy tájékoztassa a Nemzetközi Repülőtér Tanácsot (Airport Council International – ACI) és az Európai Unió Bizottságát a fejleményekről és megállapításaikról. Az ETF vezetése független vizsgálatot kér az Európai Unió Bizottságától és az illetékes szervektől az egy nap alatt munkába állított görög sztrájktörők kapcsán felmerült biztonsági aggályok tisztázására.

A konferencia azt javasolja, hogy az ETF, a LESZ és az RDSZSZ ajánlja fel független, külső mediátor bevonását, a tárgyalások előmozdítása céljából, és javasolja a cégvezetésnek, hogy komolyan fontolja meg ezt a javaslatot. Az ETF és tagszervezetei anyagi és erkölcsi támogatásukról biztosították a két magyar szakszervezetet.

A LESZ és az RDSZSZ reméli, hogy a cégvezetés megfogadja a konferencia ajánlásait, és nem makacsolja meg magát éppen most, amikor karnyújtásnyira van a megállapodás. A szakszervezetek álláspontja szerint a jelenlegi dolgozókra vonatkozó munkaadói javaslat közel áll a dolgozók elvárásaihoz. Az új kollektív szerződésbe még elsősorban olyan garanciákat kell beépíteni, amely lehetetlenné teszi, hogy a régiek elbocsátásával, és új, olcsóbban alkalmazható munkások felvételével játssza ki a megállapodás pontjait a cégvezetés. Különösen azért fontos ez, mert március folyamán mintegy hatvan ember határozott idejű szerződése jár le. A szakszervezetek további intenzív tárgyalásokat javasolnak, a sztrájkot pedig mindaddig szüneteltetik, amíg előremutató egyeztetés folyik.

Mindennek előfeltétele azonban, hogy a munkaadó vegye vissza állásukba a munkabeszüntetés során, illetve azzal összefüggésben elbocsátott szakszervezeti képviselőket, a fegyelmi eljárás alá vont személyek ellen folyó vizsgálatot szüntesse meg.

 
 

Szólj hozzá!

Mire lesz képes idén a forint?

2009.02.06. 17:41 méz

Egész évben 300 forint körüli vagy a feletti euróárfolyamra kell számítani - mondta a Budapest Alapkezelő elemzője a Portfolio forintról tartott konferenciáján. Bebesy Dániel szerint a forint erősítésére a jegybanknak nincs vagy alig van eszköze. Barcza György, a K&H Bank elemzője valamennyivel optimistább, ugyanis 270-275 körüli euróárfolyamot valószínűsít.
 

Valutaválságról egyelőre nem lehet beszélni a forint esetében, ugyanakkor nincs visszaút az euróval szembeni árfolyamban a 245-250-es szintekhez - mondta Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő elemzője a portfolio.hu konferenciáján.

A portfoliómenedzser szerint, amennyiben nem történik radikális változás a globális helyzetben az idén, akkor gyengébb szinten marad a forintnak az euróval szembeni árfolyama. Bebesy Dániel hangsúlyozta: elképzelhető kisebb korrekció 280 forintig, de az év nagy részében 300 forint körüli vagy e feletti árfolyam várható.

Globális jelenségről van szó, hiszen a kelet-közép-európai devizák gyengülnek, így a Magyar Nemzeti Banknak korlátozott a mozgástere, hogy befolyásolja a folyamatot - emelte ki az elemző.

Bebesy Dániel szerint az várható, hogy a jegybank nem fogja csökkenteni az alapkamatot a közeljövőben, de ebben a környezetben az MNB várhatóan inkább csak átmenetileg lesz képes fékezni a forint gyengülését, ha magasan tartja, esetleg újra emeli irányadó kamatlábát - tette hozzá.

A Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere kifejtette: a forint gyengülése versenyképesség-javulást okoz a magyar vállalatoknak, de szembesülni kell azzal, hogy a devizahiteleseknek a magas árfolyam óriási terhet jelent, és amíg az exportőrök nyernek, az itthoni szereplők veszítenek. A gyengébb gazdaság miatt árfolyam-korrekció indokolt - vélekedett.

Hullámzás

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagy forintgyengülési hullámokat erősödés követette - mondta Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője a konferencián. Kifejtette: bár a jelenlegi helyzet a korábbiaktól némileg eltérő, ha a monetáris politika a helyzetnek megfelelően viselkedik, nem folytatja a kamatcsökkentéseket, illetve ha a fejlemények úgy kívánják, kamatemelésre is hajlandó lesz, akkor a forint az év végére még erősödhet is a mostani szintről.

Az elemző szerint a következő 1-2 hónapban kiderül, hogy elegendő lesz-e a forint gyengülésének megállítására, ha a jegybank felhagy a kamatcsökkentéssel.

Barcza György bízik abban, hogy ha bekövetkezik egy kamatpolitikai váltás, akkor a forint árfolyama stabilabban fog alakulni, és év végéig 275 forint körüli euróárfolyam várható.

Át kell állni egy másik növekedési modellre, abba kell hagyni a külső eladósodást, és a belső megtakarításból kell finanszírozni a növekedést - emelte ki az elemző.

Barcza György szerint nem kell túl pesszimistának lenni, mivel az üzleti bizalmi indexek a nagy országokban már mutatnak stabilizálódást.

Szólj hozzá!

Egymást ölik a magyar cégek

2009.02.04. 14:47 méz

A jelenlegi válságban minden cégnek el kell gondolkoznia a struktúraváltáson, melybe beletartozik az is, hogy módszeresen áttekintenek minden költséget - közölte Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda Kft. ügyvezető igazgatója. Szerinte egy alaposabb vizsgálat során biztosan találni olyan kiadást, amelyből lehet faragni, márpedig ez a jelenlegi időszakban akár létkérdés is lehet. Példaként elmondta, hogy saját vállalatánál egy kis kutakodással olyan takarító céget sikerült megbízni, amely a korábbinál 50 százalékkal olcsóbban végez el háromszor annyi munkát. Ugyancsak segítheti a cégek megmaradását a "több lábon állás", ha például nem csak egy cégnek szállítanak alapanyagot.

A probléma megoldását nem segíti az a tipikus magyar felfogás sem, mely szerint mindig önmagunkon kívül keresünk hibát, mondván "amit én csinálok az rendben van, de a világ körülöttem egy csőd" - jelentette ki Pozvai Zsolt, a Develor tanácsadó Zrt. vezérigazgatója. Ilyenkor meg kell lépni a szükséges lépést: "ha padlólapokat gyártok, de azt mostanában nemigen keresik, akkor két út is előttünk áll: az egyik, hogy leviszem a minőséget és olcsóbban adom, vagy pedig luxust árulok, hiszen a minőség iránt a válságban is megvan a kereslet. Egy másik példa szerint, ha eddig a lakossági ügyfeleknek árusítottam, akkor most az intézmények felé is nyitni kell. A lényeg, hogy merjük keresni az új vevőkört, az új lehetőségeket." Pozvai szerint ez a fajta újragondolás nincs meg a magyar cégekben és félő, hogy sokan csak akkor fogják meglépni ezeket a lépéseket, amikor már megindul a gazdasági növekedés - ez pedig már késő, hiszen "növekedésre felépített szervezet kell".
 
Együttműködés nélkül nem megy
Az elmúlt időszak olyan sztereotípiáknak is köszönhető, hogy egy vállalatvezetőnek három évente le kell cserélni a gépjárművét, különben azt hiszik róla, hogy csődben van, vagy a hitelből fogyasztás - közölte Takáts Péter biztosítási szakjogász, az ELTE oktatója. Ugyancsak nem segít az sem, hogy Magyarországon nagyon nagy a konkurenciatudat: "mint a Titanicban, amikor nem felsegítik a fuldoklót a csónakba, hanem inkább lelökik onnan".
 
Pár éve megjelent egy pályázat, melynek lényege az lett volna, hogy a cégek közösen fejlesztenek - akár egy gyárat, akár egy műhelyet, bármit -, ám nem lett belőle semmi - jelentette ki Essősy Zsombor. Mégpedig azért nem, mert mindenki csak saját magára gondolt, olyan feltételeket akart ráerőszakolni a másikra, amellyel az biztosan nem jár jól - jellemezte a hazai helyzetet a szakember. A pályázatot azóta a sikertelenség miatt "levették", jelenleg hasonló céllal klasztereknek írtak ki pályázatot, ami Essősy szerint "bár járhatóbb út, de ugyanúgy nehézkes".
 
A pályázatokra ugyanakkor mindhárom szakember szerint szükség van, mert a jelenlegi válságban még inkább visszaüthet a magyar cégekre jellemző forráshiány. Ezzel kapcsolatban Takáts Péter elmondta, hogy bár a 90-es években is voltak a kiscégeket támogató törekvések, szervezetek, a korrupciónak köszönhetően eltűntek ezek a pénzek. Szerinte nem nonprofit szervezeteknek kellene a pénzt kezelniük, hiszen a "karitatív pénzdobálás nem működik", hanem a bankoknak, hogy "az is jól járjon, aki a pénzt adja és az is, aki kapja". A jelenlegi helyzetben azonban gondot okoz a pénzintézetek túlzott óvatossága, aminek köszönhetően a szakember szerint túl nehézkes a hitelfelvétel.

Szólj hozzá!

A románok lopással vádolják Magyarországot - sajtóvisszhangok a Nabucco-csúcsról

2009.01.28. 20:11 méz

A finanszírozási kérdések terén valódi áttörést hozott a budapesti Nabucco-csúcstalálkozó, de sok még az akadály az európai gázvezeték megvalósítása előtt - vélekedtek a szerdai francia napilapok.

Magyarország ellopta a románok ötletét azzal, hogy nagyszabású találkozót rendezett a Nabucco gázvezeték ügyében, írta szerdai számában a Gandul című román napilap, amely tudósításának ezt a címet adta: "A magyarok ellopják tőlünk a Nabucco ötletét".

Az alcímben az olvasható, hogy Bukarest kezdeményezését most a budapesti "barátok" aknázzák ki. A szövegben az áll, hogy Magyarország nagyszabású konferenciát szervezett egy olyan témában, amelyet korábban Románia talált ki.

Miután az Oroszország és Ukrajna közötti "gázháború" több napra "befagyasztotta" Európát, az európai vezetők egyre komolyabban veszik az orosz gázzal szembeni alternatíva keresését, írta a lap, megállapítva: Románia a 2002-ben beindított Nabucco-tervezet egyik nagy támogatója volt, és most a magyarok azok, akik ebből hasznot húznak, konferenciát szervezve.

„A Nabucco egyhelyben topog”
   
A Ziua című román lap tárgyilagos tudósításokból készített egész oldalas összeállításának azt a főcímet adta: "A Nabucco egyhelyben topog". Az újság emlékeztetett, hogy a terv több év óta húzódik. Ennek okai között a lap azt említette, hogy egyes résztvevőknek nincs elegendő pénzük, másfelől nem volt elegendő gáz kilátásban, amellyel meg lehetne tölteni a majdani vezetéket, a törökök pedig egy másik Gazprom-féleséget akartak létrehozni, azt tervezvén, hogy felvásárolják az összes gázt, majd eladnák azt a vezetéket építő konzorcium többi részvényesének.
   
Az Evenimentul Zilei rövid tudósítása arról szól, hogy a Nabucco-terv Budapesten ismét halasztást szenvedett. A résztvevők ugyanis semmi mást nem csináltak, csak megismételték támogató nyilatkozataikat. A lap szerint az is csak a késleltetést szolgálja, hogy a kormányközi megállapodás aláírását júliusra tették.
   
A Cotidianul rövid tudósításában mindazonáltal megállapítja: az Oroszországtól való félelem pénzt tölt a Nabucco gázvezetékbe.
   
Az Adevarul elemzők véleményét idézve azt írta, hogy a Nabucco tervének nem is annyira a finanszírozás problémájával kell szembenéznie, hanem azzal, hogy honnan is érkezne a gáz. Az Azerbajdzsán által ígért mennyiség a vezeték kapacitásának csupán egy részét tudná lekötni, Türkmenisztán és Irán - a két potenciális szállító - pedig politikai szempontból "problémás", olvasható a lapban.
   
Az erdélyi Krónika szerint Ukrajna máris többet tett a gázvezeték megépítéséért, mint eddig az érintett államok összesen. A kijevi hatalmi versengésnek köszönhetően ugyanis a vezeték megépítésében eddig főleg verbálisan részt vevő országok végre tárgyalóasztalhoz ültek, hogy a konkrétumokról is egyeztessenek. A TimosenkoJuscsenko párosnak Gyurcsány Ferenc is fogalmazhatja a köszönőlevelet, hiszen a gázválság nyomán kialakult helyzetben most lehetőséget kapott arra, hogy Magyarországot a Nabucco-ügy motorjaként tüntesse fel, és a tanácskozás rendezőjeként, a folyamat beindítójaként tetszelegjen, besöpörve ezzel a nemzetközi közösség elismerő vállonveregetéseit, fejtegette a cikk írója.
   
Csaknem minden napilap idézi Traian Basescu államfő televíziós nyilatkozatát, amelyben leszögezte: Romániának problémái vannak az országba érkező földgáz biztonságos tranzitjával, ezért komolyan veszi a Déli Áramlatba - az olasz-orosz fővállalkozásban építendő gázvezetékbe - való bekapcsolódás lehetőségét is. Ez utóbbi azonban csak akkor válik elengedhetetlenné, ha az Európai Unió úgy ítéli meg, hogy saját terve, a Nabucco nem megvalósítható, mondta Basescu.

Miután az Oroszország és Ukrajna közötti "gázháború" több napra "befagyasztotta" Európát, az európai vezetők egyre komolyabban veszik az orosz gázzal szembeni alternatíva keresését, írta a lap, megállapítva: Románia a 2002-ben beindított Nabucco-tervezet egyik nagy támogatója volt, és most a magyarok azok, akik ebből hasznot húznak, konferenciát szervezve.

„A Nabucco egyhelyben topog”
   
A Ziua című román lap tárgyilagos tudósításokból készített egész oldalas összeállításának azt a főcímet adta: "A Nabucco egyhelyben topog". Az újság emlékeztetett, hogy a terv több év óta húzódik. Ennek okai között a lap azt említette, hogy egyes résztvevőknek nincs elegendő pénzük, másfelől nem volt elegendő gáz kilátásban, amellyel meg lehetne tölteni a majdani vezetéket, a törökök pedig egy másik Gazprom-féleséget akartak létrehozni, azt tervezvén, hogy felvásárolják az összes gázt, majd eladnák azt a vezetéket építő konzorcium többi részvényesének.
   
Az Evenimentul Zilei rövid tudósítása arról szól, hogy a Nabucco-terv Budapesten ismét halasztást szenvedett. A résztvevők ugyanis semmi mást nem csináltak, csak megismételték támogató nyilatkozataikat. A lap szerint az is csak a késleltetést szolgálja, hogy a kormányközi megállapodás aláírását júliusra tették.
   
A Cotidianul rövid tudósításában mindazonáltal megállapítja: az Oroszországtól való félelem pénzt tölt a Nabucco gázvezetékbe.
   
Az Adevarul elemzők véleményét idézve azt írta, hogy a Nabucco tervének nem is annyira a finanszírozás problémájával kell szembenéznie, hanem azzal, hogy honnan is érkezne a gáz. Az Azerbajdzsán által ígért mennyiség a vezeték kapacitásának csupán egy részét tudná lekötni, Türkmenisztán és Irán - a két potenciális szállító - pedig politikai szempontból "problémás", olvasható a lapban.
   
Az erdélyi Krónika szerint Ukrajna máris többet tett a gázvezeték megépítéséért, mint eddig az érintett államok összesen. A kijevi hatalmi versengésnek köszönhetően ugyanis a vezeték megépítésében eddig főleg verbálisan részt vevő országok végre tárgyalóasztalhoz ültek, hogy a konkrétumokról is egyeztessenek. A TimosenkoJuscsenko párosnak Gyurcsány Ferenc is fogalmazhatja a köszönőlevelet, hiszen a gázválság nyomán kialakult helyzetben most lehetőséget kapott arra, hogy Magyarországot a Nabucco-ügy motorjaként tüntesse fel, és a tanácskozás rendezőjeként, a folyamat beindítójaként tetszelegjen, besöpörve ezzel a nemzetközi közösség elismerő vállonveregetéseit, fejtegette a cikk írója.
   
Csaknem minden napilap idézi Traian Basescu államfő televíziós nyilatkozatát, amelyben leszögezte: Romániának problémái vannak az országba érkező földgáz biztonságos tranzitjával, ezért komolyan veszi a Déli Áramlatba - az olasz-orosz fővállalkozásban építendő gázvezetékbe - való bekapcsolódás lehetőségét is. Ez utóbbi azonban csak akkor válik elengedhetetlenné, ha az Európai Unió úgy ítéli meg, hogy saját terve, a Nabucco nem megvalósítható, mondta Basescu.

Forrás: hirado.hu/MTI

Szólj hozzá!

Puha velünk az IMF

2009.01.24. 13:42 méz

A kormánynak rövid távon forrásokat kell teremtenie legalább 200 milliárd forintnyi költségvetési lyuk betömésére, ezért annak a makropályának az újraírására készül, amelynek a fő mutatóit amúgy az ősszel éppen a Nemzetközi Valutaalaptól kapta. Az IMF megértő magatartása az országgal szemben részben ennek – saját téves kalkulációjának – tudható be. Az efféle engedékenység azonban kivétel; amint a szervezet hitelcsomagja 2010 tavaszán kifut, attól kezdve valószínűleg a jelenleginél is keményebb feltételekkel talál majd Magyarország külső finanszírozókat.

Selyempapírba csomagolt kritikát adott elő Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója a múlt heti budapesti látogatásakor. A bankár csak szőrmentén említette meg: a magyar kormánynak lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy ne térjen le az egyensúlyi pályáról, s még azt is hangsúlyozta, „minden a lehető legjobban halad”.

Más kérdés, hogy a kiszivárgott hírek szerint zárt ajtók mögött ennél azért kritikusabb hangot ütött meg. A helyzet ugyanis az, hogy az idei költségvetés tervezésekor használt alap makromutatók közül a várható GDP-vel és az inflációval is gondok vannak.
 

Strauss-Kahn visszafogott nyilvános kommunikációja bizonyos szempontból érthető. Az IMF-nek elege van abból, hogy a világ pénzügyi csendőreként emlegessék (a szervezetről lásd a keretes írást). A bankár Budapesten éppen ezért azt hangsúlyozta, hogy immár nem adnak receptet, vagyis a hitelért „cserébe” megvalósítandó gazdaságpolitikai programot Magyarországnak kell kidolgoznia. 

James Morsink, az IMF hazánkért felelős szakértője is a szervezet missziójának újradefiniálásaként fogta fel a magyar projektet. A Valutaalap a hitel feltételeként nem fogalmazott meg részletes és számon kérhető, „kemény” gazdaságpolitikai célokat és követelményeket, egyedül a 2,6 százalékos államháztartási hiánycélhoz és a reálbérek szinten tartásához ragaszkodott – legalábbis a makropálya vonatkozásában.
 

Feltételeket inkább a Világbank épített volna be a megállapodásba, amely 1,3 milliárd dollárral szállt be az IMF 15,7 milliárd és az EU 8,1 milliárd dollárja mellé. „A szervezet úgy csöppent a Magyarország és az IMF közötti tárgyalásokba, mint Pilátus a krédóba” – fogalmazott egy forrásunk. A Valutaalap képviselői tavaly októberben Budapesten tárgyaltak a hitel-megállapodásról, és már nyilvánosságra is hozták annak tényét, amikor jött a világbankos csapat.
 

A rendhagyó konzorcium végül speciális okok miatt állt így össze. Alapvetően az IMF-fel zajlottak a tárgyalások, de már a konzorciális hitel bejelentése előtt néhány nappal közzétették, hogy a Magyar Nemzeti Bank 5 milliárd eurót kap az Európai Központi Banktól (ECB) a válság hatásainak enyhítésére. Ebből az összegből a kiszáradt bankközi devizapiac élénkítését lehetett volna megvalósítani.

Amikor az IMF bejelentette a 25,1 milliárd dolláros keretet, akkor – a segítség erejét felmutatandó – egybekapcsolták a saját hitelüket az ECB által folyósított és az Európai Unió pénzügyminiszterei által jóváhagyott kölcsönnel, illetve bevonták az állandó hitelezőtársat, a Világbankot is. Utóbbit rigorózusabb csapatnak tartják az IMF-nél.

S valóban, a világbanki illetékesek belementek ugyan a megállapodás közzétételébe, de a konkrét lehívások előtt igyekeztek külön feltételeket diktálni. Ők szerették volna például azt is a hitelnyújtás kondíciói között látni, hogy történjen meg a magyar nyugdíjrendszer átalakítása. Lapunk úgy tudja, ebből végül nem lett semmi: a világbankos erőfeszítések elvéreztek az IMF „puha” hozzáállásán.

A mostani látogatás előtt utoljára decemberben volt itt a Valutaalap küldöttsége, mondván: előkészítik a februárban esedékes felülvizsgálatot. Gyorsan kiderült számukra is, hogy a Gyurcsány-kormány elvette ugyan a közalkalmazottak 13. havi bérét, ám azt végül így-úgy mégiscsak visszacsöpögtetni tervezték az érintettek zsebébe. Információink szerint ezt az IMF küldöttsége nem is hagyta szó nélkül.

Az is nyilvánvalóvá vált számukra, hogy a betervezett 4,5 százalékos inflációnál jóval alacsonyabb lesz az idei ráta. Világos volt: át kell tervezni a makrogazdasági pályát, a várhatóan 2 százalék körül alakuló idei infláció miatt ugyanis 2009-ben jó 200 milliárd forinttal kevesebb bevétel folyik be a kasszába.

A dolog pikantériája, hogy értesüléseink szerint a 2009-es államháztartási hiánycél keretfeltételéül szolgáló két legfontosabb makrogazdasági paramétert, az idei GDP-tervet, illetve inflációs előrejelzést is éppen az IMF hozta.

Ennek alapján tervezte a kormány a költségvetést 1 százalékos GDP-csökkenéssel és 4,5 százalékos inflációval. A kívülről kapott mutatókat tehát a kabinet sem ellenezte. „A kormány kullogott a valóság után” – fogalmazott egy forrásunk, aki szerint tavaly októberben Budapesten még 2 százalékos GDP-növekedést vártak, másfél hét elteltével már csak 1 százalékkal számoltak, majd mindez 1 százalék alatti visszaesésre változott. Ekkor azonban lapunk egyes borúlátó elemzői vélekedéseket összegezve már arról írt, hogy a legrosszabb esetben akár a 6–7 százalékos GDP-csökkenés sem zárható ki.

Majd következett a Reuters 2008. decemberi elemzői konszenzusa, amely már hivatalosan is több mint 2 százalékos GDP-csökkenést tartalmazott erre az évre. A felmérésbe bevont elemzők közül a legpesszimistább 4 százalékos visszaesést vetített előre 2009-re; könnyen lehet, hogy neki lesz igaza.
 

Szólj hozzá!

30 ezer milliárd dolláros hiánnyal számol Gyurcsány

2009.01.24. 13:33 méz

Szakértők azt ajánlották a kormánynak, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutalap 2009-2010-re vonatkozó előrejelzéseit vegye alapul, és azoknál óvatosabban számoljon - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy világgazdasági folyamatokat elemző szakértőkkel egyeztetett a Parlamentben.

Az Európai Unió héten közzétett prognózisa Magyarország számára 2009-re 1,6 százalékos gazdasági recessziót vetített előre. "Arra bátorítanám magunkat, hogy ennél valamennyivel alacsonyabb növekedéssel számoljunk" - fogalmazott a miniszterelnök. A kormányfő az óvatos tervezés mellett az egyensúlyi pálya megőrzését nevezte a legfontosabb kérdésnek. A miniszterelnök hozzátette: a Nemzetközi Valutaalap január 29-én, a rendkívüli parlamenti ülés napján teszi közzé az új világgazdasági prognózisát.

Gyurcsány Ferenc kormányfő közölte: a költségvetés újratervezésekor a kormány a korábban rögzített 4,5 százalékos infláció helyett annál lényegesen alacsonyabb pénzromlási ütemmel számolja majd át az idei büdzsét.

Mindenhova elér a recesszió

A miniszterelnök kiemelte, hogy a szakértők szerint a világgazdasági válság a világ minden régióját eléri, a becslések szerint mintegy 30 ezer milliárd dollár tűnik el összesen a világgazdaságból. Ez  a világban egy évben megtermelt összes jövedelem fele, az USA-ban képződött éves jövedelem kétszerese - magyarázta Gyurcsány Ferenc.

A szakértők túlnyomó többsége abban értett egyet, hogy a gazdasági válság a 2009-es év egészére jellemző lesz, ezért azt tanácsolták a kormánynak, hogy visszafogott prognózisokat készítsen - közölte a miniszterelnök.

Az elmúlt napok tartós forintgyengülését feszegető kérdésre a kormányfő kiemelte: a kormány a jegybankkal együttműködve azon dolgozik, hogy a forint értékállóságát biztosítsa és elkerülje a gyors, hektikus árfolyammozgásokat. Gyurcsány Ferenc szerint a legnagyobb kockázatokat a forint túl gyors árfolyammozgása idézheti elő, mert ahhoz lehetetlen alkalmazkodni.

Segítenék a lakáshitellel rendelkezőket

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta: majdnem teljesen kész van a lakásgarancialap koncepciója. Hozzátette: a koncepció törekvése szerint az állam átmeneti időre beszállna az adós helyett a lakáshitel törlesztésébe, de nem úgy, hogy ezzel "ajándékpénzt" adna a hitelfelvevőnek.

A kormányfő elmondta: az utóbbi időben nem egy esetben jelentős értékű lakások tulajdona került veszélybe a lakás értékénél lényegesen kisebb tartozás miatt. "Nemcsak a lakás veszhet el a család feje felől, hanem az értékénél lényegesen alacsonyabb áron cserél gazdát a lakás, ez senkinek sem jó" - emelte ki a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc rámutatott: a lakásgarancialappal kapcsolatos előkészítő munkát a kormánynak fel kell gyorsítania, mert nem szabad megengedni, hogy a felhalmozott személyes vagyonok a nem fizetett lakástörlesztések miatt semmivé váljanak.

Egyszerűen, vitamentesen

A magyar kormány az Európai Unióban elsőként áll elő hiteles gazdasági és társadalompolitikai programmal a következő napokban - közölte Gyurcsány Ferenc. A kormányfő elmondta: szombaton találkozik Veres János pénzügyminiszterrel, hogy áttekintsék az aktuális folyamatokat. Vasárnap pedig társadalmi partnerekkel, szakmai, érdekképviseleti vezetőkkel, szakértőkkel tárgyal - tette hozzá.

Az alacsony színvonalú és bántó politikai vitákat a legteljesebb mértékben eltolom magamtól, azokkal nem foglalkozom - közölte a Gyurcsány Ferenc. Elmondta: a jövő heti parlamenti ülésnapra úgy készül, hogy kerülje az elmúlt években oly sokszor megszokott és sokak által unt politikai természetű megjegyzéseket és vitákat. A kormányfő szerint a mai helyzetben a lehető legegyszerűbben el kell mondani az embereknek, hogy hol tartunk, milyen a világ, mit kell tenni. Ezt az utat kell követni, függetlenül attól, hogy a politikai pártok miként szoktak egymással vitatkozni, időnként alacsony színvonalon és bántóan - mondta Gyurcsány Ferenc.

"Ezeket a vitákat a lehető legteljesebb mértékben eltolom magamtól, nem érdekel, nem foglalkozom velük, az izgat, hogy egy ilyen helyzetben az országnak mit kell tennie, arra fogok összpontosítani, hogy erre adjak a leggyorsabban választ, először magamnak, utána pedig segítsek abban, hogy mindenki más is megadhassa a maga válaszát; így lesz közös nemzeti válaszunk" - fogalmazott a miniszterelnök.

Szólj hozzá!

VPOP: 650 millió forintos adócsalás egy könyvelőirodánál

2009.01.24. 13:29 méz

Egy 650 millió forintos adócsalási ügyet göngyölített fel a Vám-és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala, a hatóság 19 gyanúsítottal szemben élt vádemelési javaslattal, egy ember előzetesben letartóztatásban van - tájékoztatta Sipos Jenő, a VPOP szóvivője szombaton az MTI-t.

A nyomozás megállapította, hogy egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei könyvelőiroda több, látszólag valós tevékenységet - munkaerő-kölcsönzést - folytató cég gazdasági ügyeit intézte, azonban ezen cégek hosszabb-rövidebb idejű tényleges működés után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket.

A könyvelő iroda szakmai tapasztalatait felhasználva, okirat-hamisítással, valótlan tartalmú adóbevallásokkal, hamis számlák kiállításával összesen 650 millió forint adóhiányt okozott. Mint Sipos Jenő közölte: az ügy érdekessége, hogy azon cégeket, amelyek adóvizsgálat alá kerültek, hamis okiratokat felhasználva olyan embereknek játszották át, akik soha nem folytattak üzleti tevékenységet, és kisebb anyagi haszon reményében vállalták el a cégvezetői pozíció betöltését.

A nyomozó hatóság 19 gyanúsított esetében élt vádemelési javaslattal; az iroda vezetőjét gyanúsítottként előzetes letartóztatásba helyezték.

Szólj hozzá!

83 millió eurós forgalom a magyar üzleti kártyákon

2009.01.24. 13:26 méz

A Visa Europe üzleti kártyáival Magyarországon a 2007. szeptember végétől 2008. szeptember végéig tartó pénzügyi év alatt a kereskedőhelyeken (POS-terminálokon) 83,3 millió euró költést regisztráltak, ami éves bázison 15,4 százalékos növekedés.
 

A POS tranzakciók száma Magyarországon összességében - a betéti és hitelkártyák együttes adatai alapján  - 21,9 százalékkal 54 millió tranzakcióra nőtt egy év alatt, az országban összesen 2,7 millió darab Visa kártya van forgalomban.
A teljes költés, vagyis a bankautomatáknál és a kereskedőhelyeken regisztrált forgalom együttesen mintegy 26 százalékkal emelkedett, abszolút számot azonban nem közölt a Visa Europe, mondván, hogy a konkurens kártyatársaságok sem közölnek konkrét forgalmi adatokat országokra lebontva.

Európában egy év alatt az eladáshelyi forgalom összességében 10,3 százalékkal emelkedett, 2008 szeptemberére 883 milliárd euróra nőtt a kereskedőhelyi (POS) költés Európa-szerte. Ennek több mint 70 százalékát betéti kártyákkal érték el a kártyatulajdonosok. Összességében Európában 361 millió bankkártyát bocsátott ki a Visa, amelyből 65 százalék a debit, azaz a betéti kártya.

Szólj hozzá!

2015 előtt nem lehet magyar euró?

2009.01.24. 13:25 méz

"Finoman szólva sem verte nagydobra a Pénzügyminisztérium a Nemzetközi Valutaalap novemberi országjelentését, amelyből kiderül: egyáltalán nem állunk jól az euró bevezetésével"

 

A lap szerint a PM "elbújtatva" tette fel honlapjára a jelentést, amely szerint az államadósság legjobb esetben is csak 2013-ban csökken a bruttó hazai termék 60 százaléka alá, ami az euró bevezetésének egyik feltétele. Ha viszont a kormány nem valósítja meg az IMF ajánlásait, akkor csak 2023-ban kerülne a megfelelő szintre az adósság - írja a lap.

"Az IMF-jelentés is bizonyítja, hogy az óriási nemzetközi hitellel legalább 2015-ig elvették az országtól az euró bevezetésének lehetőségét" – mondta a Blikknek Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke.

A lap megkereste a Kormányszóvivői Irodát is, ahol annyit közöltek: magyar euróbevezetésnek ma még nincs céldátuma.

A Pénzügyminisztérium szombaton közleményben reagált a Blikk cikkére. "Nem a Pénzügyminisztérium rejtegette a Nemzetközi Valutaalap Magyarországról készített és 2008. novemberében nyilvánosságra hozott országjelentését" - írják.

"A tárca ezt a jelentést november 17-én tette mindenki számára elérhetővé. Annyira nem volt titkos ez a jelentés, hogy a magyar távirati iroda részletes anyagot közölt az abban foglaltakról, amelyet a hírügynökség minden előfizetője, valamint az interneten keresztül bárki elolvashatta. A jelentés most is olvasható a tárca holnapján (www.pm.gov.hu/Közlemények)" - áll ak özleményben.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása