A BUX szerdán ötéves mélypontjánál járt, az értékét főleg az OTP húzta el. A délelőtt folyamán az euró árfolyama is közelített a 310 forintos árhoz, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök eközben a forintpiaci intervenció "nem megszokott" módszereiről egyeztetett.
"Nem konvencionális" módszerekkel is megvédhetjük a forintot; a lehetséges megoldásokról egyeztetett a magyar jegybankelnökkel és a pénzügyminiszterrel Gyurcsány Ferenc. Erről a kormányfő szerda reggel egy, a külföldi újságíróknak tartott tájékoztatón beszélt - írja a portfolio.hu.
További részleteket, konkrétumokat nem árult el a témáról Gyurcsány. A forint egyelőre érdemben nem reagált a miniszterelnök negyed 10 körül elhangzott jelzésére (erősödés), sőt azóta a régiós devizák újbóli gyengülésével párhuzamosan a forint is veszített értékéből.
A forint ugyan nem sokkal tíz óra után kicsit erősödni kezdett, fél 12-kor 307,7 forintba került egy euró a bankközi devizapiacon, míg a dollár 244,6 forintba.
A BUX eközben elérte ötéves mélypontját, és a nap folyamán a 10 600 pontos érték alá zuhant. Értékét főleg az OTP árfolyama húzza, amely jelenleg 8 százalékos mínuszban van a keddi záró árához képest, a papírok 1 882 forintba kerülnek.