Lassabban emelné a kormány a nyugdíjkorhatárt, mint ahogy eddig tervezte. A kiszivárgott híreket megerősítették a kormányszóvivői tájékoztatón. Ezek szerint tíz év alatt emelkedne 65 évre a korhatár, változik a 13. havi nyugdíj kifizetése, és a nyugdíjemelés számítása…
Állami személygépkocsi-vásárlási támogatásokat vezethetnek be Magyarországon, akár már a következő hónapban.Európában immár több államában él a vásárlásösztönző program, amelynek hatékonyságát jól mutatja, hogy Németországban az utóbbi időben már az eladások 20…
Az államháztartás februárban – önkormányzatok nélkül – 294,5 milliárd forint hiánnyal zárt – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn. A pénzügyi tárca önkormányzatok nélkül februárra 294,1 milliárd forint hiányt várt. Az első kéthavi deficit…
Óriási csapás a magánnyugdíj-pénztári tagoknak, hogy a törvény éppen a válság idején írta elő az áttérést az úgynevezett választható portfóliós rendszerre. A magánnyugdíj-pénztárak legnagyobb szervezetének, a Stabilitás Pénztárszövetségnek tagjai átlagosan 32…