A kormánynak rövid távon forrásokat kell teremtenie legalább 200 milliárd forintnyi költségvetési lyuk betömésére, ezért annak a makropályának az újraírására készül, amelynek a fő mutatóit amúgy az ősszel éppen a Nemzetközi Valutaalaptól kapta. Az IMF megértő magatartása az országgal szemben részben ennek – saját téves kalkulációjának – tudható be. Az efféle engedékenység azonban kivétel; amint a szervezet hitelcsomagja 2010 tavaszán kifut, attól kezdve valószínűleg a jelenleginél is keményebb feltételekkel talál majd Magyarország külső finanszírozókat.
Selyempapírba csomagolt kritikát adott elő Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója a múlt heti budapesti látogatásakor. A bankár csak szőrmentén említette meg: a magyar kormánynak lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy ne térjen le az egyensúlyi pályáról, s még azt is hangsúlyozta, „minden a lehető legjobban halad”.
Más kérdés, hogy a kiszivárgott hírek szerint zárt ajtók mögött ennél azért kritikusabb hangot ütött meg. A helyzet ugyanis az, hogy az idei költségvetés tervezésekor használt alap makromutatók közül a várható GDP-vel és az inflációval is gondok vannak.
Strauss-Kahn visszafogott nyilvános kommunikációja bizonyos szempontból érthető. Az IMF-nek elege van abból, hogy a világ pénzügyi csendőreként emlegessék (a szervezetről lásd a keretes írást). A bankár Budapesten éppen ezért azt hangsúlyozta, hogy immár nem adnak receptet, vagyis a hitelért „cserébe” megvalósítandó gazdaságpolitikai programot Magyarországnak kell kidolgoznia.
James Morsink, az IMF hazánkért felelős szakértője is a szervezet missziójának újradefiniálásaként fogta fel a magyar projektet. A Valutaalap a hitel feltételeként nem fogalmazott meg részletes és számon kérhető, „kemény” gazdaságpolitikai célokat és követelményeket, egyedül a 2,6 százalékos államháztartási hiánycélhoz és a reálbérek szinten tartásához ragaszkodott – legalábbis a makropálya vonatkozásában.
Feltételeket inkább a Világbank épített volna be a megállapodásba, amely 1,3 milliárd dollárral szállt be az IMF 15,7 milliárd és az EU 8,1 milliárd dollárja mellé. „A szervezet úgy csöppent a Magyarország és az IMF közötti tárgyalásokba, mint Pilátus a krédóba” – fogalmazott egy forrásunk. A Valutaalap képviselői tavaly októberben Budapesten tárgyaltak a hitel-megállapodásról, és már nyilvánosságra is hozták annak tényét, amikor jött a világbankos csapat.
A rendhagyó konzorcium végül speciális okok miatt állt így össze. Alapvetően az IMF-fel zajlottak a tárgyalások, de már a konzorciális hitel bejelentése előtt néhány nappal közzétették, hogy a Magyar Nemzeti Bank 5 milliárd eurót kap az Európai Központi Banktól (ECB) a válság hatásainak enyhítésére. Ebből az összegből a kiszáradt bankközi devizapiac élénkítését lehetett volna megvalósítani.
Amikor az IMF bejelentette a 25,1 milliárd dolláros keretet, akkor – a segítség erejét felmutatandó – egybekapcsolták a saját hitelüket az ECB által folyósított és az Európai Unió pénzügyminiszterei által jóváhagyott kölcsönnel, illetve bevonták az állandó hitelezőtársat, a Világbankot is. Utóbbit rigorózusabb csapatnak tartják az IMF-nél.
S valóban, a világbanki illetékesek belementek ugyan a megállapodás közzétételébe, de a konkrét lehívások előtt igyekeztek külön feltételeket diktálni. Ők szerették volna például azt is a hitelnyújtás kondíciói között látni, hogy történjen meg a magyar nyugdíjrendszer átalakítása. Lapunk úgy tudja, ebből végül nem lett semmi: a világbankos erőfeszítések elvéreztek az IMF „puha” hozzáállásán.
A mostani látogatás előtt utoljára decemberben volt itt a Valutaalap küldöttsége, mondván: előkészítik a februárban esedékes felülvizsgálatot. Gyorsan kiderült számukra is, hogy a Gyurcsány-kormány elvette ugyan a közalkalmazottak 13. havi bérét, ám azt végül így-úgy mégiscsak visszacsöpögtetni tervezték az érintettek zsebébe. Információink szerint ezt az IMF küldöttsége nem is hagyta szó nélkül.
Az is nyilvánvalóvá vált számukra, hogy a betervezett 4,5 százalékos inflációnál jóval alacsonyabb lesz az idei ráta. Világos volt: át kell tervezni a makrogazdasági pályát, a várhatóan 2 százalék körül alakuló idei infláció miatt ugyanis 2009-ben jó 200 milliárd forinttal kevesebb bevétel folyik be a kasszába.
A dolog pikantériája, hogy értesüléseink szerint a 2009-es államháztartási hiánycél keretfeltételéül szolgáló két legfontosabb makrogazdasági paramétert, az idei GDP-tervet, illetve inflációs előrejelzést is éppen az IMF hozta.
Ennek alapján tervezte a kormány a költségvetést 1 százalékos GDP-csökkenéssel és 4,5 százalékos inflációval. A kívülről kapott mutatókat tehát a kabinet sem ellenezte. „A kormány kullogott a valóság után” – fogalmazott egy forrásunk, aki szerint tavaly októberben Budapesten még 2 százalékos GDP-növekedést vártak, másfél hét elteltével már csak 1 százalékkal számoltak, majd mindez 1 százalék alatti visszaesésre változott. Ekkor azonban lapunk egyes borúlátó elemzői vélekedéseket összegezve már arról írt, hogy a legrosszabb esetben akár a 6–7 százalékos GDP-csökkenés sem zárható ki.
Majd következett a Reuters 2008. decemberi elemzői konszenzusa, amely már hivatalosan is több mint 2 százalékos GDP-csökkenést tartalmazott erre az évre. A felmérésbe bevont elemzők közül a legpesszimistább 4 százalékos visszaesést vetített előre 2009-re; könnyen lehet, hogy neki lesz igaza.
