Tavaly 16,7 milliárd forintot osztott szét prémiumként munkatársai között az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).
Ebből az összegből az adóhatóság valamennyi alkalmazottja kapott. A hivatalnál 2008-ban 15 600-an dolgoztak, vagyis nekik átlagban fejenként több mint egymillió forint jutalom járt. Összehasonlításként a statisztikai hivatal adatai szerint az elmúlt esztendő januárja és novembere között hazánkban a versenyszféra alkalmazottainak havi nettó átlagkeresete 118 ezer forint volt, míg a költségvetési szerveknél dolgozók egy hónapban átlagosan 130 ezer forintot vittek haza.
(Forrás: kurucinfo)